Kövess minket
https://hu.stiri.plus/wp-content/uploads/2018/07/Întrebăm-România-Împreună.jpg

Általános hírek

Dacian Cioloș Brassóban: A román állampolgárok európaiak akarnak lenni, méltóságuk és történelmük elismerését akarják. Szavazzunk, mindenekelőtt magunkért.

A PLUS elnöke, Dacian Cioloș, a 2020 Szövetség (USR PLUS) által szervezett „Út a győzelemhez” nevű márciusi körút második állomásán, Brassóban mozgósításra szólította fel a hallgatóságot. Kiemelte, mennyire fontos, hogy az állampolgárok tevékenyen vegyenek részt Románia átalakításában, és bemutatta azokat a célokat, amelyeket a két párt az európai parlamenti választásokon szeretne megvalósítani.

­„Sokáig gondolkodtam azon, hogy legyek politikus vagy sem, és tisztességgel meg kell vallanom, hogy ma eldöntöttem, nem leszek politikus. Szerencsés vagyok, hogy megismerhettem olyan embereket, mint Cristi, Oana, Vlad, Alin és Liviu, és arra a következtetésre jutottam, hogy nem kell politikusnak lenni, – olyannak, mint sokan Romániában – ahhoz, hogy politizálj. Most önök előtt felvállalom ezt a kompromisszumot. Kijelentem önöknek, hogy nem fogok politikussá válni. Megmaradok agronómusnak, kertgazdálkodónak, és eközben politizálok, mert így érezhetem teljesnek magam, a jövő fejleményektől függetlenül. Ha valaki ma azt mondja, hogy nincs megelégedve azzal, ami Romániában történik, és ugyanakkor azt állítja, hogy nem akar politizálni, nem becsületes önmagával szemben. A dolgokat csak úgy tudjuk megváltoztatni, ha beavatkozunk. Politizálni annyit tesz, mint törődni másokkal, felvállalni bizonyos feladatokat, őszintének lenni a mellettünk lévő emberrel. Mától arra kérek mindenkit, hogy vegyük ezt komolyan, és ne tréfáljunk a politikával, mert ezzel csak megfosztjuk jelentőségétől”.

A PLUS elnöke szerint szimbolikus értékű, hogy a következő négy választási ciklus éppen az európai parlamenti választással kezdődik.

„A román állampolgárok európaiak szerettek volna lenni, azt kívánták, hogy elismerjék őket európainak, hogy megszabadulhassanak a gyanakvástól és a félelemtől. Európaiak akartak lenni, hogy méltóságuk, történelmük elismerést nyerjen, mert egy jobb életben reménykedtek. Sok éven át Európára vetítettük ezeket a reményeinket. És mi lett ebből? Megmentésünk reményében Romániából Európába távoztunk. Most viszont eljött a pillanat, hogy az EU-hoz tartozásunkat felvállalva mentsük meg magunkat. Gyertek, kezdjük az európai parlamenti választással, – ezzel nemcsak az EU-ra szavazunk, nemcsak a 33 képviselőre, akit az Európai Parlamentbe akarunk juttatni. Szavazzunk első sorban magunkért, mert mindaz, amit itt Romániában magunkért teszünk, azért, hogy jobban éljünk, hozzájárul ahhoz, hogy méltósággal lehessünk az EU tagjai, és megerősítsük pozíciónkat az EU-ban.

Dacian Cioloș emlékeztetett arra, hogy a május 26-ai szavazás lényegében népszavazás lesz, amely meg fogja szabni az irányt, amerre Románia tart majd.

„Gondolják meg, hogy minden külföldön élő állampolgárunknak legalább egy, de akár két vagy három családtagja itt maradt Romániában, aki egészen biztosan nem boldog, hogy szeretteinek el kellett hagyniuk az országot.” A 2016-os választásokon való alacsony részvételi arányra utalva megjegyezte: „Gondoljanak bele: 3,2 millió ember döntött 20 millióért, melyből 16 milliónak szavazati joga van. Négy millió román állampolgár él külföldön.  Ez azt jelenti, hogy az európai parlamenti választás népszavazás lehet, amelyen eldönthetjük, hogy Romániát az európai értékek felé akarjuk terelni, úgy, hogy azokat itthon is alkalmazzuk, vagy sorsára hagyjuk az országot, nem bízunk egymásban, és továbbra is azt várjuk, hogy valaki más mentsen meg minket. Ha önök közül mindenki beszél tíz másik személlyel, és az a tíz további tízzel, és ők a maguk során másik tíz emberrel, nem less szükség arra, hogy beüljünk az Antena 3, vagy a Románia tévé stúdióiba, se máshova, mert az önök segítségével, önökkel együtt el tudjuk majd juttatni üzenetünket másokhoz. Mostantól megalapozhatunk egy másik utat Románia számára, ezúttal biztos alapokon, jó minőségű aszfalttal, nem olyannal, melynek 10 százalékát a párt nyeli el.”

A 2020 Szövetség európai parlamenti tevékenységét illető célkitűzések kapcsán Dacian Cioloș kitért a költségvetésre, az oktatással, egészségüggyel, mezőgazdasággal és infrastruktúrával kapcsolatos elgondolásokra. „Világos, hogy a következő két évre már ősztől kezdődően, a legfontosabb célkitűzésünk az uniós költségvetés szintjének megtartása, Románia javára. Ezért fogunk dolgozni a Költségvetési Bizottságban meg a többi bizottságban, ahol az EU-s pénzek felhasználásáról döntenek. Biztosak akarunk lenni abban, hogy Romániának továbbra is jelentős pénzalapokat utalnak ki. Ugyanakkor, vigyázni fogunk arra, hogy a vonatkozó európai törvénykezés tekintettel legyen Románia sajátságaira.

Az oktatást illetően, a középiskolai oktatásra akarunk összpontosítani, ahol európai szintű együttműködést szeretnénk a többi tagállammal, az Európai Bizottság támogatásával. Más tagállamok tapasztalataira alapozva a romániai középiskolai oktatás iskolai programjának gyorsított reformját is meg tudjuk oldani.

Az egészségügy terén Románia felzárkóztatásáért akarunk küzdeni, hogy regionális együttműködést építsünk ki a többi tagországgal, regionális platformok létrehozásával, ahol megkönnyíthetnénk a gyógyszerárak tárgyalását, a gyógyszerellátást. Az Európai Parlamentben benyújtott kezdeményezésekkel Románia bekerülhet a szervátültetést megkönnyítő regionális együttműködési rendszerekbe.

A mezőgazdaság terén fenn akarjuk tartani a költségvetést és a törvényes kereteket, legalább azon a szinten, mint európai biztosi mandátumom végén. Az európai törvénykezésre akarunk összpontosítani, amely megengedné, hogy a kistermelők által előállított agráripari termékeket könnyebben lehessen értékesíteni a piacon.  Szükség lenne egy európai törvényes keretre a mezőgazdasági területek eladásához. Azt szeretném, hogy a mezőgazdasági területek ne csak eltulajdonítható árunak minősüljenek, hanem az örökség részének, és az európai törvénykezés lehetővé tegye az egyes országoknak, Romániát beleértve, hogy maguk határozzák meg a mezőgazdasági területek védelmét és helyi értékesítését.

Világos terveink vannak az infrastruktúrát illetően is: gondunk lesz rá, hogy Románia kapcsolódjon az európai szállítási útvonalakhoz, illetve folytatnunk kell Románia csatlakoztatását az európai energetikai elosztó hálózatokhoz és az EU-val szomszédos országokhoz, nemcsak Közép-Európához.

Azt akarjuk, hogy Románia részt vegyen az Európai Unió újraalapításában, egy újragondolt, újjáalapított Európai Uniót szeretnénk, melyben Románia tevékeny szerepet játszhat. Biztosíthatom önöket, hogy minden szükséges elem rajta van a listánkon ahhoz, hogy méltón teljesítsük ezt a feladatot.

A két part elnöke, Dacian Cioloș (PLUS) és Dan Barna (USR) Brassóban az „Út a győzelemhez” körút második állomásán, Cristian Ghinea, Alin Cristian Mituța, Clotilde Armand, Oana Țoiu, Naomi Reniuț-Ursoiu, Liviu Iolu, Vlad Botoș, Cătălina Sofron, Radu Mihaiu, Teodora Stoian, Cristina Iurisniti képviselőjelöltekkel és a választási kampány koordinátoraival, Cătălin Drulăval és Vlad Voiculescuval együtt mutatkozott be.

Március folyamán a 2020 Szövetség valamennyi képviselőjelöltje ellátogat az ország nagyobb városaiba, hogy találkozzon az állampolgárokkal, és megismerje a választók elvárásait a május 26-án megválasztandó jelöltekkel szemben.

(ford. Váli Erika)